A disszertáció célja a magyar filmhíradózás történetének feldolgozása a két világháború közötti korai hangosfilmes időszakban, ezzel összefüggésben pedig a filmhíradó fogalmának átfogó vizsgálata és a filmhíradó médiumához kapcsolódó problémák, diskurzusok feltérképezése, különös tekintettel a filmhíradó és a nemzeti identitás alakulásának összefüggéseire.
A hazai filmhíradózás története a magyar médiatörténet egyik hiányzó fejezete, noha ezek a filmek hosszú évtizedeken át nagyban befolyásolták a lakosság világról való tudását. A disszertáció a filmhíradózás 1931 és 1944 közötti hazai viszonyait tárja fel, az eredmények értelmezése pedig elsősorban a rituális kommunikációelmélet (Couldry [2003], Carey [2009], Császi [2002], Andok [2013], [2017]) keretében történik. A kutatás szoros összefüggésben van azzal a globális jelenséggel, mely a digitális kultúra terjedésével fordulatot idézett elő az audiovizuális archívumok anyagainak kezelésében. Az „archívumi fordulat” hatására az eltérő háttérrel és gyűjteményi bázissal rendelkező intézmények a 2000-es évektől egyre több digitalizált archív tartalmat tesznek hozzáférhetővé teljesen vagy bizonyos feltételekkel különböző online platformokon. A filmek a hozzáférhetőség révén bekerülnek a köztudatba, referenciapontokká, kulturális felületekké válnak, és ezzel együtt érezhetően növelik az érdeklődést témájuk és az őket létrehozó korszak iránt a laikus felhasználók körében is. A szerző célja, hogy feltárja a Filmhíradók Online platformon publikált Magyar Világhíradó sorozat történeti hátterét és kommunikációelméleti kontextusba helyezze ezeket a filmeket.
A dolgozat újszerűségét biztosítja, hogy olyan témával foglalkozik, melyet magyar vonatkozásban eddig kevéssé kutattak, és amelyről speciális összefüggéseiben is csak kisszámú, elsősorban részelemzéseket tartalmazó publikáció született. A kutatás bemutatja, hogy (1) a filmhíradózás 1931 és 1945 között Magyarországon a rituális propaganda eszközeként működött, (2) milyen szerepet játszottak a korszakban a mozik mint a rituális
kommunikáció színterei, valamint az 1938 és 1941 között publikált anyagok tartalomelemzésével feltárja, hogy (3) a terület-visszacsatolások filmhíradós reprezentációja miként vált a narratív nemzeti identitást rituálisan megújító folyamat fontos részévé. A disszertáció médiatörténeti alapkutatás, amelynek eredményeire építve számos területen indítható egy-egy résztémát kibontó vizsgálat a későbbiekben. A szöveg elsősorban a média- és kommunikációtudomány elméleteit használja, de kiemeli a filmhíradózás témájának interdiszciplináris jelentőségét.