Dolgozatom célja a hazai háztartási hitelezési hitelhez jutási folyamatok átfogó bemutatása makroszintű és mikroszintű adatok elemzésével.
A makroszintű elemzés célja a lakossági hitelezés rendszerváltást követő időszakának korszakolása a hitelciklusok és azok szakaszai szerint, 1990 és 2019 között. A korszakolás az idő dimen-ziójában rendszerbe foglalja a lakosság hitelfelvételi lehetőségeit, amely keretet ad a hitelpiacon való megjelenésüknek. Megállapítottam, hogy a rendszerváltást követően a vállalati hitelpiachoz képest késéssel, 2000-től bontakozott ki az első háztartási hitelciklus, amelynek expanzív szakasza a kamattámogatott forinthitelek, érett szakasza a deviza alapú hitelek térnyerésével párhuzamosan zajlott, majd a 2008-as pénzügyi válság kibontakozásával – a pénzügyi közvetítés prociklikus voltával összhangban – bekövetkezett a gyors visszaesés, a recessziós periódus pedig egészen 2012-ig tartott. 2013-tól megindult előbb a kilábalás, majd a második hitelpiaci ciklus expanzív szakasza, azonban a 2019-ben elindult babaváró kölcsönök, 2020-ban pedig a koronavírus járvány és a terjedést akadályozó izolációs lépések jelentősen átalakították a hitelpiac méretét és struktúráját. Azt, hogy ezek a folyamatok már a második ciklus érett szakaszát jelentik, korai lenne megállapítani.
A mikroszintű adatok a rendszerváltást követő hitelciklusok egyetlen szakaszáról, a második ciklus expanzív szakaszáról állnak rendelkezésre. Így a 2013 és 2017 közötti időtávon vizsgálom a potenciálisan likviditáskorlátos csoportok körét, amelyekhez kutatási kérdésim kapcsolódnak.
A kutatási kérdések megválaszolásához egy unikális adatbázist építettem. Az Országos Nyugdíjfolyósítási Főigazgatóságtól kapott adatok – alapvető szociodemográfiai ismérvek mellett – az összes magyar munkavállaló járulékköteles jövedelmeit tartalmazzák, amelyek alapján havi jövedelmeket lehetett előállítani, illetve azonosítani lehetett a munkahely- és foglalkozásváltást. Ezt összeillesztve a Magyar Nemzeti Bank által gyűjtött szerződésszintű hiteladatokkal olyan adatbázisokat használtam, amely az eddig ismert elemzési eszközök közül a legszélesebb körű ahhoz, hogy a lakosság hitelfelvételi folyamatai kutathatóvá váljanak.
A kutatási kérdéseket ökonometriai módszerekkel, a legkisebb négyzetek módszerével becsült lineáris regresszióval és lineáris valószínűségi modell alkalmazásával, valamint maximum likelihood elven becsült logisztikus regressziós modellekkel válaszoltam meg. Az adatelemzés során a „hitelfelvétel” fogalmát a lakáshitelek és a személyi kölcsönök felvételére szűkítettem, mivel a vizsgált időszakban ez a két hiteltermék tette ki a hitelpiac jelentős részét.
Az első kérdés arra irányult, hogy demográfiai, jövedelmi és foglalkozási változók mentén a vizsgált időszakban mely háztartások jutottak hitelhez. Azt láttuk, hogy a hitelfelvétel kevésbé jellemző a nőkre, az életkor emelkedésével pedig csökkent a hitelfelvétel valószínűsége. Az adós fennálló egyéb hitelei és az éves jövedelem pozitív kapcsolatban vannak a hitelfelvétellel, míg ha az adott egyén adott évben munkahely- vagy foglalkozásváltáson esett át, az csökkentette annak valószínűségét, hogy hitelt vegyen fel. Az egyes foglalkozási csoportokba tartozás hatása a hitelfelvé-telre inkább ellentétes a lakáshitelesek és a személyi kölcsönt felvevők között.
A második kérdéskör arra vonatkozott, hogy egy, a jövedelmi-munkaerőpiaci helyzetet lénye-gesen befolyásoló eseményt (jövedelemváltozás, munkahely- vagy foglalkozásváltás) követően hogyan időzítik a háztartások a hitelfelvételt. A kérdés relevanciáját az a szembetűnő megfigyelés adja, hogy a mikroszintű adatok tanúsága szerint az utolsó jövedelemváltozástól a hitelfelvételig eltelő idő módusza 1 hónap: mindkét vizsgált hiteltípus vonatkozásában az esetek mintegy negye-dében mindössze egy hónappal követte a hitelfelvétel a változást, akár nőtt, akár csökkent a jövedelem. Jövedelememelkedés esetén ez türelmetlenségre, határozott időpreferenciára utal: amint lehetőség nyílik hitelfelvétellel megvalósítani a hitelcélt, meg is hozzák ezt a döntést az ügyfelek. Jövedelemcsökkenés esetén viszont ugyanez erkölcsi kockázat meglétére utal: az adósok e köre még az előtt megjelenik hiteligényével a bankrendszerben, hogy az alacsonyabb jövedelemszint már a hitelbírálat során is nyilvánvalóvá válna. Ugyanakkor a likviditáskorlátok jövőbeni korlátozó voltától való félelem motívumát is jelentheti: mivel tartósan alacsonyabb jövedelmi szint mellett nagyobb eséllyel válnak effektívvé a hitelfelvételi korlátok, az egyén inkább korábbi időpontra időzíti a hitelcél megvalósítását.
Eredményeim alapján a jövedelemcsökkenés és -emelkedés esetében a hitelfelvételig eltelt idő rövidebb a nők, a fiatalabbak, a magasabb jövedelműek és az egyéb adósságokkal rendelkezők esetében. A munkahely- vagy foglalkozásváltás és a hitelfelvétel között eltelt időt ceteris paribus növeli a nagyobb jövedelem, valamint munkahelyváltást követően a férfiak vállalnak gyorsabban adósság-szolgálatot.
Végül a harmadik kérdés a szerződéses összegek heterogenitását magyarázó tényezőkre irányult. Eredményeim alapján a nők, részben az idősebbek, az alacsonyabb jövedelműek, a primer szektorban vagy a szakképesítést nem igénylő ipari és szolgáltató szektorban foglalkoztatottak, va-lamint a fegyveres szervek alapfokú végzettségű munkavállalói közé tartoznak azok, akik bár hitel-képesek, a megítélt hitelösszeg összességében elmaradhat attól a szinttől, amely mellett elérhetnék az optimális fogyasztási szintet.
A dolgozatban bemutatott eredmények érvényessége, általánosíthatósága igen magas: a felhasznált adatok a vizsgált időszakra nézve teljeskörű adminisztratív adatbázisok összefűzésével álltak elő, így a kutatási kérdések a lehető (elérhető) legszélesebb spektrumot felölelő adattartományon kerültek megválaszolásra – ezáltal minden korábbinál pontosabb képet alkothattam a lakosság hitelfelvételi folyamatairól.