A disszertáció a negatív kampány magyarországi megjelenését mutatja be az 1998 és 2018 közötti parlamenti választási kampányok vizsgálatán keresztül. A dolgozat két szempontból vizsgálja a magyarországi negatív kampányokat. Egyrészt leíró jelleggel bemutatja az 1998 és 2018 közötti választási kampányokban a negatív kampány jellemzőit és változásait, arra keresve a választ, hogy hogyan alkalmazzák a politikai szereplők a negatív kampányt Magyarországon. Ennek keretében vizsgálja a negatív kampány tartalmát és azt, hogy negatívabbá váltak-e a magyar választási kampányok ebben az időszakban. Másrészt a disszertáció a magyar esetre vonatkozóan vizsgálja a negatív kampány alkalmazásának nemzetközi szakirodalomban is megjelenő magyarázatait, és új magyarázatokkal igyekszik kiegészíteni az eddigieket. A disszertáció fő kérdése ezzel kapcsolatban, hogy a szereplők milyen esetekben választják kampánystratégiájukban a negatív kampány alkalmazását, mi motiválja őket a kockázatosabb negatív üzenetek alkalmazására a pozitív kampánnyal szemben. A disszertációban amellett érvelek, hogy a szakirodalomban megjelenő statikus magyarázatok, amelyek a kampányokban résztvevő pártok és politikusok jellemzőire és helyzetére vezetik vissza a negatív kampány alkalmazását, önmagukban nem magyarázzák a negatív üzenetek használatát. A statikus magyarázatok hiányosságait a dolgozat arra vezeti vissza, hogy ezek nem veszik figyelembe a kampány dinamikus változásait, azt, hogy a kampány résztvevői a a körülmények változásával változtatnak a kommunikációjukon, reflektálnak a saját korábbi üzeneteire, és reagálnak az ellenfelek és a szövetségesek kampányára is. A negatív kampány leíró vizsgálata, valamint a disszertációban megfogalmazott statikus és dinamikus magyarázatok tesztelése az 1998 és 2018 közötti kampányok sajtóközleményeinek és beszámolóinak kvalitatív tartalomelemzésére épül. Az elemzés megmutatja, hogy a magyarországi kampányok a vizsgált időszakban negatívabbá váltak, tartalmilag pedig a kampányokban megnőtt az értékelő – pártok és politikusok univerzálisan elvárt tulajdonságaira, képességeire, értékeire vonatkozó – üzenetek szerepe szemben a szakpolitikai üzenetekkel. Mindez összefüggést mutat a mediatizáció, a professzionalizáció és a perszonalizáció jelenségével, és valószínűsíthetőn hozzájárul a politikai polarizációhoz, valamint ahhoz, hogy a választók a kampányok eldurvulását érzékelik. Az eredmények emellett arra utalnak, hogy a magyarországi pártok a negatív kampányt saját választótáboruk mobilizálására használják. A statikus magyarázatokhoz köthető hipotézisek tesztelése megmutatta, hogy olyan tényezők, mint az ellenzéki pozíció, a mediántól való nagyobb távolság, az ügybirtoklás és két párt közötti nagyobb ideológiai távolság növelik a negatív kampány alkalmazásának valószínűségét. A negatív kampány kapcsán emellett a pártokon belül egyfajta munkamegosztás figyelhető meg: a pártvezetésben részt vevő politikusok, illetve a kormányzati pozícióval rendelkező politikusok kisebb, míg az ilyen pozíciókkal nem rendelkezők és a szóvivők nagyobb valószínűséggel alkalmaznak negatív kampányt. A dinamikus magyarázatokhoz kötődő hipotéziseket a disszertáció a hálózatelemzés megfigyeléseiből vezette le. Vizsgálatuk megmutatta, hogy a magyarországi kampányokban a reakcióknak és reciprocitásnak, jelentős szerepe van, a pártok viszonozzák egymás támadásait, és ez jellemzőbb stratégia, mint a pozitív cáfolatok használata. A kampányokban érvényesül a strukturális egyensúly, a szereplők kampányukat a szövetségi rendszereiket figyelembe véve folytatják. A kampányok hálózatai klaszteresednek, és jellemzően két fő ellenfél és szövetségesei támadják egymást a kampány során, ami szintén a polarizáció jelének tekinthető. Az elemzés alapján a negatív kampány alkalmazásának valószínűségére a dinamikus tényezők jelentősebb hatást gyakorolnak, mint a statikus magyarázatok, ami alátámasztja a dolgozat fő hipotézisét, miszerint a kampány lefolyása jelentősen befolyásolja a negatív kampány alkalmazását.