A nemzetközi szakirodalom és a kutatási eredmények mély és szélesen tátongó vízérték-szakadékra világítanak rá. A települési víziközmű szolgáltatást biztosító víz- és csatorna hálózatok, és a hozzájuk kapcsolódó létesítmények, valamennyi egyéb közszolgáltatás alapját képező infrastruktúránál drágábbak, ugyanakkor a víz- és csatorna szolgáltatás díja a legalacsonyabb a háztartási kiadások között. A klímaváltozás, valamint a népesség- és gazdasági növekedés együttesen, alapjaiban fenyegetik a megfelelő mennyiségű és minőségű vízkészletek rendelkezésre állását, fenntartását. Míg a fejlődő országokban az infrastruktúra hiánya, addig a fejlett világban a részben 100 éves kort meghaladó eszközök pótlása jelent egyre égetőbb, évtizedek óta halogatott, és mindmáig megoldatlan problémát. A vízhez és szanitációhoz fűződő „alapvető emberi jog” deklarálása a társadalom széles körében az ingyenes hozzáférés elvárását, míg viszonylag szűk rétegében a rászorulók iránti hathatós szolidaritás készségét ébreszti. A vízellátás és annak alapját képező infrastruktúra biztosításának költségigénye egy másik társadalmi rétegződés mentén is markáns különbségeket mutat. Minél kisebb az ellátási egység, a település mérete, annál magasabbak az egy főre jutó infrastruktúra és szolgáltatási költségek, ugyanakkor az itt rendelkezésre álló jövedelmek a legalacsonyabbak. Kutatásom alapját egy országos víziközmű-vagyonértékelés és egy társadalmi vízérték-szemlélet felmérés képezte. A kutatásokban feltárt eredményeket egyrészt a településenként, objektumszinten, avulással korrigált pótlási érték alapon képzett vagyonértékelési adatbázisra építettem. Ez az adatbázis a hazai települések közel negyedét foglalja magába, a hazai települések méreteloszlását reprezentatív módon megjelenítve. A társadalmi vízérték-szemlélet felmérése egy 5.000 fős országos reprezentatív mintán történt.
A rendelkezésre álló adatbázisok leíró statisztikai, valamint korreláció analízis és lineáris regressziós, továbbá klaszterelemzés módszerével történő vizsgálata alapján megalapozott és a kutatási hipotéziseket nagy bizonyító erővel alátámasztó megállapítások születtek.
Megállapítottam, hogy a víziközmű infrastruktúra egy lakosra vetített pótlási költségei a kisebb településeken többszörösét teszik ki a nagyobb településeken élőkének, és bár a kisebb településeken csekély mértékben magasabbak szolgáltatási díjak, de messze nem fedezik a többletköltségeket. Az egyfőre jutó pótlási szükségletek az egy főre eső vezetékhosszokkal mutatnak szoros összefüggést, melyek kis települések a nagyobb települések értékeinek 5 szörösét teszik ki. A vagyongazdálkodás helyzetét súlyosbítják azok a tények, hogy a pótlási szükségletek időbeni eloszlása az ivóvíz ellátó rendszerek esetében a településcsoportok széles körében a következő 15 évre összpontosul, ugyanakkor az egyes települések szintjén az egy-egy évben jelentkező pótlási szükségletek az 50 éves átlagértékek 20-30-40 szeresét teszik ki. A kis és nagy településen élő társadalmi csoportok tisztában vannak a települési víz- és csatorna szolgáltatás költségeinek település mérettől függő jelentős különbségeivel. Érzékelik az infrastruktúra megújításának szükségességét, és bár az egyik oldalról igénylik, másik oldalról pedig készek annak kompenzálására, a szolidaritásra és társadalmi szerepvállalásra, azonban nem ismerik annak súlyát és mértékét. A pótlólagos források szükségszerűségét jól érzékelteti, hogy amennyiben a jelenlegi díjbefizetéseket változatlannak tekintem, a díjbefizetések 94%-át kellene pótlási költségre fedezetként félretenni ahhoz, hogy a teljes rendszer hosszútávon önfinanszírozó legyen.
Ajánlásként fogalmazom meg azt, hogy az ágazatok közötti (víz-csatorna) vagyongazdálkodás összevonásával, valamint a települési vagyongazdálkodás regionális kezelésével (víziközmű rendszerek regionális összevonásával) a pótlási szükségletek költségei időben kiegyenlítettebbé, és ezáltal a díjakban kezelhetőbbé válnak. További, részben kutatási, részben gyakorlati feladatnak tekintem a feltárt eredmények széleskörű társadalmasítását, és a fennálló vízérték-szakadék szűkítését.
International scientific literature and research results demonstrate a deep and wide gap in the water value. Facilities related to water and sewerage networks providing urban water utility services are more expensive than any other public service infrastructure, and yet, the tariffs of water and sewerage services are the lowest among household expenditures. Climate change, together with population and economic growth pose a fundamental threat to the availability and sustenance of water resources of adequate quantity and quality. While in developing countries it is the lack of infrastructure, in the developed world the replacement of assets, often aged 100 years and over, present increasingly pressing, still unresolved problems put off for decades. The declaration of the “fundamental human right” of access to water and sanitation triggers, in much of the society, an expectation of free-of-charge access, whereas a limited stratus of the population is prompted to manifest effective solidarity with those in need. The cost requirements of water supply and the underlying infrastructure show marked differences along a different social stratification, as well. The smaller the unit of supply, the size of the settlement, the higher the per capita infrastructure and service costs are, at the same time this is where disposable incomes are the lowest. The basis for my research was a nationwide water utility asset valuation and a representative survey of the social water value mindset. Results revealed in the research were built, on the one hand, on the asset valuation database generated by settlement, at object-level, based on replacement values adjusted by obsolescence. This database encompasses nearly a quarter of all Hungarian settlements, reflecting the size distribution of settlements in Hungary in a representative manner. The survey of the water value mindset of society was carried out using a 5000-strong nationwide representative sample.
Based on the analysis of the databases available, using methods of descriptive statistics, correlation analysis and linear regression, as well as cluster analysis, well-founded conclusions were drawn, which unequivocally substantiate research hypotheses. I concluded that per capita replacement costs of water utility infrastructure in smaller settlements are several times higher than those payable by inhabitants of larger settlements and although service charges are only slightly higher, they do not nearly cover additional costs. Per capita replacement needs correlate with per capita pipe length, which are 5-times higher in small settlements than in larger ones. The situation of asset management is further exacerbated by the fact that the distribution over time of replacement needs of drinking water supply systems is concentrated over the next 15 years for a wide range of settlement groups, at the same time, replacement needs manifest in some given year at the level of the individual settlements, amount to 20-30-40 times the 50-year average value.
Social groups living in small and large settlements are aware of the substantial differences in communal water and sewerage service costs depending on the size of the settlement. They also feel the need for the renewal of the infrastructure, and although they require it on the one hand, and are willing to compensate, demonstrate solidarity and social engagement on the other hand, they are not, however, aware of its weight and extent. The need for additional funding sources is suitably demonstrated by the observation that if current tariff payments are regarded as unchanged, 94% of tariff payments should be set aside as funding for replacement costs in order to ensure that the system is self-financing in the long run.
I formulate, as a recommendation, that by combining the asset management of the various sectors (water-sewerage), and administering communal asset management at a regional level (regional consolidation of water utility systems), the costs of replacement needs become more balanced over time and thereby more manageable. I see the broad-ranging involvement of society and the narrowing of the existing water value gap as a further task of partly research, partly practical nature.