A Ceauşescu-korszak második fele az úgynevezett „júliusi tézisek” kinyilatkoztatásával vette kezdetét. Ennek következtében a politikai-ideológiai nevelés új iránya határozta meg előbb a párt ideológiáját, később az egész romániai társadalmat, így az oktatást, a kulturális életet és a nemzetiségpolitikát is. Ez az új irány intenzív változásokat eredményezett. Különösen a nyolcvanas évek váltak a lakosság és az országban élő nemzetiségek számára nehezen elviselhetővé. A sikertelen gazdaságpolitikára és a gazdasági válság nehezítette életkörülményekre a pártvezetés válasza az ideológiai szigorítás és Ceauşescu személyi kultuszának erősítése volt.
A disszertációban arra vállalkoztam, hogy Gyergyói-medence az 1970–1980-as években megélt mindennapi életeseményeit rekonstruáljam. A visszaemlékezések elemzésében a hatalom és az egyéni mozgástér kölcsönhatásának társadalmi gyakorlatát helyeztem a középpontba. Fő kutatási kérdésem: A „lenti” társadalomnak milyen válaszreakciói voltak a mindennapok feletti diktatúrára? A társadalmi kommunikáció eseményeit kulturális cselekvésekként értelmeztem, a viselkedésmódokat és azok szimbolikus dimenzióit helyeztem előtérbe (Szijártó 2001: 120).
Kutatásom két kiemelt jelenség mentén vizsgálta a hétköznapokat: az informalitás és a hozzá kapcsolódó kvázi-nyilvánosság tükrében. A dolgozat a különböző területeken megnyilvánuló informális társadalmi gyakorlatokat elemzi, ami a korszakban vizsgált társadalom nyílt titkait, íratlan szabályait, mikropraktikáit jelenti az ügyek intézése, a materiális és a szimbolikus javakhoz való hozzáférés céljából (Ledeneva 2018a: 1–9). Az informalitás vizsgálatával a dolgozat egy további, kiemelt célja volt, hogy a szakirodalomban domináns helyet elfoglaló informális gazdaság vizsgálata helyett, a kulturális és sportélet területén, illetve az etnikai és a vallási identitás kvázi-nyilvános működtetésében megnyilvánuló informális cselekvéseket elemezze. A másik fogalom, amely a vizsgálat tárgyát képezte a hatalom és az egyéni mozgástér tekintetében a kvázi-nyilvánosság. Ez az a nyilvánosság volt, amely a formális, hivatalos térhez állt közelebb, de helyet adott az informális események lebonyolításának is. A kvázi-nyilvánosság volt az egyetlen olyan nyilvános szféra a korszakban,ahol a fent leírtak szerint lehetett nyilvánosan működtetni a (magyar) etnikai identitást (Bodó 2004: 56–63).
A korszakra jellemző társadalmi kommunikáció jelenségeinek vizsgálatában négy témakört különítettem el:
1. A Gyergyói-medence amatőr művészeti formációi és azok kulturális tevékenységeinek rekonstruálása.
A téma második része a gyergyószárhegyi Barátság Művésztelep működését vizsgálta, amelyet önszerveződő közösségnek tekintek.
2. A dolgozat második nagy témaköre a sportéletet elemzi, egyrészt a szocialista keretek közti professzionalizmuson, másrészt az amatőr, önszerveződő sportközösségek mindennapjain keresztül.
3. A harmadik témakör a hétköznapi diskurzusokat elemzi az ugratási eseményeken keresztül. Tartalmukban a vizsgált korszak ellentmondásaira, a nehéz életkörülményekre és a társadalomban jelentkező, nyíltan ki nem mondható feszültségekre reflektálnak.
4. Munkám negyedik témaköre az egyházi és az egyéni élet sorsfordulóinak ünnepei, illetve az amerikai és a nyugat-európai médiatermékek fogyasztásán alapuló szórakozási alkalmak köré épült. Arra törekedtem, hogy láthatóak legyenek azok a közösségi események, amelyek kívül estek a kötelező, országosan működtetett és ideológiai tartalommal megtöltött rendezvényektől.
A négy témakör látszólag egymástól távol esik, azonban mindegyikben az informalitás és a kvázi-nyilvánosság, a korszakra jellemző társadalmi kommunikációs jelenségeit vizsgáltam. Az esetek elemzési alapegysége a nyelvhasználat, a kommunikációs eszközhasználat, a megnyilvánulásiformák, és a szimbólumhasználat.
A dolgozat elemzéseiből kiderül és egyben amellett érvelek, hogy a már meglévő, az államszocialista társadalmi berendezkedésű országokról és azok informális gyakorlatairól szóló munkák megállapításaihoz új eredményekkel, meglátásokkal bír a dolgozat. Tehát az informális gyakorlatok a második gazdaság működtetése és a fennálló hatalmi renddel szemben tanúsított magatartások mellett további intenciókat tükröznek: a kisebbségi etnikai és vallási identitás, a kisközösségek közös sport- és művészeti esztétikai preferenciáinak a kvázi-nyilvánosságban való működtetésére, illetve a nyugati és az amerikai modernizációs minták (használati cikkek és médiatermékek fogyasztása általi) adaptálására.